Az oktatók mint tanárok szakmai fejlődése és tanulása kevéssé feltárt a hazai felsőoktatási kontextusban, pedig a tanulás-tanítás minőségének javítása egyre nagyobb figyelmet kap a nemzetközi térben. Jelen kvalitatív kutatás célja, hogy az oktatók oktatói önértelmezéseit és ezek változását, az oktatói identitáskonstrukciókhoz kötődő tanulási folyamatokat azonosítsa. Tizenkét, az oktatásra nyitott oktatóval készítettünk élettörténeti és kvalitatív tematikus interjút. Az oktatói mintaválasztásba négy területről (pedagógusképzés, állam-és jogtudományi, gazdaságtudományi, orvostudományi) kerültek be kezdő, tapasztalt és az oktatás területén vezetői gyakorlattal rendelkező, tapasztalt oktatók. Az élettörténeti interjúk kiegészültek az időszalag és a kritikus esemény technikájával. Mindezek alapján a narratív elemzés az oktatói élettörténetekben megjelenő identitáskonstrukciókat és ezekhez kötődő jellegzetes időszakokat azonosította, majd a mintázatokban megjelenő különbségeket vizsgáltuk meg a három oktatói csoport közt és azon belül is. Az eredmények azt mutatják, hogy a három oktatói csoport önértelmezései eltérő mintázatokat mutatnak: a kezdő oktatók önértelmezésében jelentős lépést jelent a hallgatóközpontú tanításra figyelő oktató, a tapasztalt oktatóknál a tudatos, pedagógiai megközelítéssel rendelkező oktató képének megjelenése, míg a vezetői gyakorlattal is rendelkező oktatók a tanulásközpontú, magukat is tanulóként értelmező oktatói önértelmezést emelték ki. Az oktatásfejlesztéshez kötődő feladatok és szerepek minden oktatói csoport számára önértelmezést alakító tényezőkként jelentek meg és lényeges tanulási folyamatokat is ösztönöztek. Eredményeinkkel hozzá kívánunk járulni a tanulásközpontú pedagógia és az oktatói önértelmezések árnyalt értelmezéséhez, valamint a támogatási lehetőségek megalapozott tervezéséhez.Kulcsszavak: oktatók, szakmai fejlődés és tanulás, narratív megközelítés "…és akkor felmerül, hogy jé, igazából ez egy szakma is, hogy ezt lehetne esetleg tanulni is" Bevezetés A nemzetközi térben egyre több szó esik a felsőoktatásban a tanulás-tanítás funkcióinak felértékelődéséről, az oktatás minőségének javításáról (Hénard & Rosevare, 2012), arról, hogy a kutatás és oktatás egyensúlyát újra meg kell teremteni, hogy az oktatók szakmai fejlődésével, pedagógiai képzésével foglalkozni kell, hogy az oktatás fejlesztésének ösztönzése elengedhetetlen, hogy a tanítás nem lehet oktatók, hallgatók egyéni ügye, hanem intézményi, kormányzati támogatás szükséges hozzá (EC, 2014). Mindehhez képest keveset tudunk arról, hogy a hazai felsőoktatásban az oktatók ténylegesen hogyan gondolkodnak arról, hogy mit jelent tanárnak/ok-tatónak1 lenni, hogyan tanulható és hogyan tanulják ezt a szakmai szerepet, vagy a tanítást magát, egyáltalán * ELTE PPK Neveléstudományi Intézet, e-mail: kalman.orsolya@ppk.elte.hu 1. Fontos megjegyezni, hogy a magyar nyelvben az oktató két jelentéssel bír: egyrészt tág értelemben használjuk a felsőoktatásban oktatói státuszban dolgozókra (academic), másrészt szűkebb értelemben egy speci...