The uses and abuses of victimhood nationalism in international politics

Abstract

Contemporary populist movements have inspired political pundits in various contexts to opine on the resurgence of victimhood culture, in which groups demonstrate heightened sensitivity to slights and attempt to evoke sympathy from third parties to their conflicts. Although reference to victimhood’s politics oftentimes surfaces examples of egregious microaggressions, when victimhood claims are scaled up to the realm of nationalisms, oftentimes so too are their consequences. Current literature on victimhood in international politics, though, lacks a unifying theorisation suitable for the comparative analysis of victimhood nationalisms as important identities in the international arena. This gap prevents scholarship from investigating how the severity of perceived or real suffering relates to the formation of victimhood, as well as how victimhood nationalisms legitimize the projection of grievances onto third parties, potentially sowing new conflicts. This article theorises victimhood nationalism as a powerful identity narrative with two key constitutive elements. First, drawing on the narrative identity approach, it outlines how victimhood nationalisms are constructed via narrations of perceived or real collective trauma. Second, it argues that victimhood nationalist narratives, unlike other narratives of collective trauma, break down the idealized victim–perpetrator relationship and project grievances onto otherwise uninvolved international actors, including other nation-states. The article concludes by offering comparative case studies of Slobodan Milošević’s and David Ben-Gurion’s respective invocations of victimhood nationalism to illustrate the empirical applicability of this theorization, as well as victimhood nationalism’s importance in international politics across time and space.

We will be great again: Historical victimhood in populist discourse

“…In fact, claims to victimhood are familiar territory in the field of nationalism. Many countries’ national identity and militancy is intertwined with narratives of self-victimisation and invocations of trauma, aiming at evoking sympathy from third parties to their conflicts (Lerner, 2020). It is no coincidence then that nationalism scholars have linked nationalist victimhood to the justification of wars and aggression.…”

What's it like to be a state? An argument for state consciousness

“…To address the levels-of-analysis issues inherent in taking a concept developed for the individual psyche and applying it to states, scholars have alternatively emphasized the pressure states feel from citizens to create anxiety-reducing routines (Mitzen 2006, 352), the role of narratives in bridging the individual-state divide (Steele 2008, 15–20), and even simply the empirical purchase an expanded notion of security has in explaining anomalies in state behaviour (Mitzen 2006, 352). In more recent years, this state-level approach has gained enormous traction, yielding significant empirical results and more nuanced theoretical explorations (Subotić 2015; Lerner 2019; Steele and Homolar 2019). Still, no scholarship on ontological security has robustly argued that anxiety related to ontological insecurity might constitute an irreducible state-level qualia, or, in other words, that states' identity-related insecurity should be considered an aspect of state consciousness.…”

Elkövetőből áldozat – a csoportközi konfliktusok narratív konstrukciójának percepciója

“…A kollektív áldozati tudat alapjául szolgáló traumák nem csupán mélyen rögzülnek a csoport kollektív emlékezetében, de meghatározzák a csoporttagok számára a külső csoportokhoz való viszonyulás normatív formáit is (Bilali és Ross, 2012). A saját csoportról kialakított áldozati hiedelmek ilyenformán hatással vannak például a kisebbségekkel és bevándorlókkal kapcsolatos attitűdökre (Feinstein és Bonikowski, 2019;Mészáros és Szabó, 2018), belpolitikai és nemzetközi csoportviszonyokra (Lerner, 2020), és általában véve a külső csoportokkal való érintkezés minőségére (Vollhardt, 2009). Noha a szakirodalom negatív beállítódásként kezeli, a kollektív áldozati tudat protektív szerepet tölt be a csoport önképét tekintve (bővebben lásd Mészáros, Vámos és Szabó, 2017).…”

“…A csoporttörténetnek esetenként ellentmondó, több nézőpontot bemutató eseményértelmezések beemelése a társadalmi diskurzusba pozitív hatással lehet a torzított, elfogult értelmezések feloldására (Nasie, Bar-Tal, Pliskin, Nahhas és Halperin, 2014) és a más áldozati csoportok felé mutatott empátia növelésére (Adelman, Leidner , Ünal, Nahhas és Schnabel, 2016). Ebben szerepe van annak, hogy egy társadalom milyen módon beszél történelméről, akár a politikai diskurzust, akár a történelemtanítást tekintve (Lerner, 2020;László, 2012). Eredményeink fontos kiegészítésekkel szolgálnak abban a tekintetben, hogy milyen beszédmód és nyelvi megszerkesztettség mentén lehetséges elmozdulni a narratív jelentéskonstrukció kevésbé sérülékeny nemzeti identitást támogató módozatai felé.…”