A két részből álló tanulmány keretében a szerzők a magyar gazdaság makrogazdasági adatai, illetve nemzetközi tapasztalatok alapján áttekintik az európai közös valuta hazai bevezetésének lehetséges előnyeit és hátrányait. Bár az euró bevezetése nincs napirenden, erre érvényes céldátum sincs kitűzve, ám a közép-és kelet-európai nem euróövezet-beli EU-tagok közül ma már többen is konkrét terveket hoztak nyilvánosságra az euró bevezetéséről a közeli jövőben. A tanulmány utal Szlovákia tapasztalataira, ahol az euró 2009. évi bevezetése azóta is tetten érhető, számottevő gazdasági előnnyel és ahhoz mérten csak viszonylag csekély hátrányokkal járt. Ma újabb érvként jelentkezik, hogy a Covid19-járvány miatti gazdasági visszaesés hatását is elsősorban a nem euróövezet-beli kisebb országok valutáinak -köztük a forint -árfolyamgyengülése követte, míg az euró viszonylag stabil maradt. Így Magyarország számára továbbra is aktuális a kérdés, hogy megéri-e a tartós kívülmaradás. A szerzők következtetése alapján Magyarországnak jóval több előnye származhat az euróövezethez való csatlakozásból, mint a kívülmaradásból.