We reported an alarming increase in the prevalence of self-reported type 2 diabetes in the last decade that mostly affects working age people. If this trend continues, a major public health crisis in Hungary can be envisaged.

No abstract

No abstract

Objective. Monophasic glucose response (MGR) during an oral glucose tolerance test (OGTT) and gestational diabetes mellitus (GDM) are predictors of type 2 diabetes mellitus (T2DM). We investigated the association between current MGR and (1) glucose tolerance during a pregnancy 3 years before and (2) current glucose tolerance status. We also sought (3) other determinants of MGR. Research Design and Methods. We conducted a nested case-control study of GDM (n=47 early GDM, diagnosed between 16 and 20 weeks of gestation; n=40 late GDM, diagnosed between 24 and 28 weeks of gestation) and matched healthy controls (n=37, normal glucose tolerance during pregnancy) all free from diabetes at follow-up 3.4±0.6 years after delivery. Glucose tolerance was determined by 2-hour 75 g OGTT. Monophasic and biphasic groups were defined based on serum glucose measurements during OGTT. Results. The biphasic group was younger, had lower triglyceride levels and area under the OGTT glucose curve, and was less frequently diagnosed with early GDM (25 vs. 45%, all p<0.05). Women with a biphasic response also tended to have lower systolic blood pressure (p<0.1). No differences were found in fasting and 2-hour glucose and insulin levels, or BMI. According to multiple logistic regression, MGR was associated with prior early GDM (OR 2.14, 95% CI 0.92-4.99) and elevated triglyceride levels (OR 2.28, 95% CI 1.03-5.03/log (mmol/l)). Conclusions. We found that more severe, early-onset GDM was an independent predictor of monophasic glucose response suggesting that monophasic response may represent an intermediate state between GDM and manifest type 2 diabetes.

Bevezetés: Gestatiós diabetes mellitusban emelkedett oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció van jelen, amely szerepet játszhat a későbbi élet során tapasztalt magasabb cardiovascularis kockázat kialakulásában. Célkitűzés: A szerzők azt vizsgálták, hogy 3 évvel a szülés után a megelőző gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja-e az anyák érrendszerének állapotát, valamint milyen összefüggés mutatható ki az érfunkció romlása és az oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció között. Módszer: Korábban súlyos (inzulinnal kezelt) vagy enyhe (diétával kezelt) gestatiós diabetesen átesett 40 nő nagyartériáinak funkcióját applanációs tonometriával, a mikrokeringést provokációs tesztek elvégzése során lézer-Doppler-módszerrel vizsgálták. A véralkotókban mérhető oxidatív-nitratív stresszt és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktivációt kolorimetrás, valamint immunhisztokémiai techniká-val határozták meg. Eredmények: Inzulinnal kezelt gestatiós diabetesben a mikrokeringés zavarát, valamint az oxidatív stressz emelkedését mutatták ki. Következtetések: Az eredmények alapján az előzetesen igazolt gestatiós diabetes sú-lyossága befolyásolja a kialakuló microvascularis diszfunkció mértékét, amelyet emelkedett oxidatív stressz kísér. A nitratív stressz és a poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció összefüggést mutat egyes vascularis paraméterekkel, bár ezek mértékét a betegség súlyossága nem befolyásolja. Orv. Hetil., 2015Hetil., , 156(47), 1932Hetil., -1936. Kulcsszavak: gestatiós diabetes mellitus, oxidatív stressz, utánkövetés, vascularis funkcióThe severity of gestational diabetes mellitus affects microvascular dysfunction measured three years after pregnancy that may be related to increased oxidative stressIntroduction: Oxidative-nitrative stress and poly(ADP-ribose) polymerase activation observed in gestational diabetes may play role in the increased cardiovascular risk in later life. Aim: The present study aimed to examine the infl uence of the severity of previous gestational diabetes (insulin need) on vascular function three years after delivery. Furthermore, the authors investigated the relation of vascular function with oxidative-nitrative stress and poly(ADP-ribose) polymerase activation. Method: Macrovascular function was measured by applanation tonometry; microvascular reactivity was assessed by provocation tests during Laser-Doppler fl owmetry in 40 women who had gestational diabetes

No abstract

No abstract

Az inzulinkezelés a cukorbetegség leghatékonyabb kezelési módja. A microvascularis szövődmények kockázatának egyértelmű csökkentése és az esetleges hosszú távú cardiovascularis előnyök elérésének azonban ára van: a (súlyos) hypoglykaemia kockázata 2-3-szorosára nő, továbbá az inzulinkezelt betegek testsúlya gyorsabban növekszik, mint az egyéb kezelésben részesülőké. Egy vizsgálatban ráadásul az intenzív glykaemiás kezelés mellett (ami gyakrabban igényelt inzulint) növekedett az összmortalitás is. Jól ismert ezeken kívül az inzulin növekedési faktorszerű hatása, ami fokozott mitogenitást eredményezhet. Ezen potenciális mellékhatások mind a beteg, mind az orvos részéről gátat szabhatnak az inzulinterápia elkezdésének. A közleményben a szerzők bemutatják, hogy a cukorbetegség diagnózisakor alkalmazott átmeneti intenzív inzulinkezelés hosszú távú remissziót eredményezhet. Tárgyalják továbbá az inzulinkezelés elkezdésének optimális módját (napi egyszeri bázisinzulin), illetve az intenzifi kálás lehetőségeit is. Kitérnek az analóg inzulinok farmakokinetikai előnyeire, és bemutatják, hogy az új bázisanalógok mellett hasonló hatékonyság érhető el, mint a humán inzulinnal, miközben a hypoglykaemia kockázata körülbelül 20-30%-kal csök-ken. Orv. Hetil., 2015, 156(36), 1443-1450. Kulcsszavak: inzulinkezelés, normoglykaemia, előnyök, hátrányok Factors limiting glycaemic control in insulin treated type 2 diabetesInsulin therapy is the most effective treatment of diabetes. It is proven to prevent microvascular disease and likely to decrease the risk of cardiovascular complications. However, these benefi ts are associated with a 2-3 times increased risk of hypoglycaemia and a faster weight gain compared to other antidiabetic medications. In addition, one study found elevated all-cause mortality among patients on intensive therapy (requiring more frequent insulinisation). Insulin has growth factor properties that may translate to increased mitogenicity. These factors could prevent the medical team or the patient from initiation or intensifi cation of insulin therapy. The authors describe evidence on long-term remission related to transient intensifi ed insulin therapy at diabetes diagnosis. The currently recommended method of insulin initiation is once daily basal insulin treatment that offers different schedules for intensifi cation. The authors review the pharmacokinetics of analogue insulins that translate to similar effi cacy to human insulins with a 20-30% lower risk of hypoglycaemia. Keywords: insulin therapy, normoglycaemia, benefi ts, limitationsFerencz, V., Domján, B., Gerő, L., Tänczer, T., Tabák, Gy. Á. [Factors limiting glycaemic control in insulin treated type 2 diabetes]. Orv. Hetil., 2015, 156(36), 1443-1450. (Beérkezett: 2015 elfogadva: 2015. július 23.) ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY *A szerzők megosztott első szerzőként egyenlő mértékben járultak hozzá a közlemény elkészítéséhez.