Syntaxin‐1 (STX1) is a recently described highly sensitive and specific neuroendocrine marker. We evaluated the applicability of STX1 as an immunohistochemical marker in pulmonary neuroendocrine neoplasms (NENs). We compared STX1 with established neuroendocrine markers, including insulinoma‐associated protein 1 (INSM1). Typical carcinoids (n = 33), atypical carcinoids (n = 7), small cell lung carcinomas ([SCLCs] n = 30), and large cell neuroendocrine lung carcinomas (n = 17) were immunostained using tissue microarray for STX1, chromogranin A, synaptophysin, CD56, and INSM1. Eighty‐four of eighty‐seven (96.5%) NENs showed STX1 positivity. Carcinoids and LCNECs typically presented a combined strong membranous and weak cytoplasmic staining pattern; cytoplasmic expression was predominately observed in SCLCs. The sensitivity of STX1 was 90% in SCLCs and 100% in typical carcinoids, atypical carcinoids, and large cell neuroendocrine lung carcinomas. The overall sensitivity of STX1 in pulmonary NENs was 96.6%, and the sensitivity of the other markers was as follows: chromogranin A (85.2%), synaptophysin (85.2%), CD56 (92.9%), and INSM1 (97.7%). STX1 was found to be an excellent neuroendocrine marker of pulmonary NENs, with sensitivity and specificity surpassing that of classic markers. We propose a panel of STX1 and INSM1 for the routine immunohistochemical workup of pulmonary NENs.

Absztrakt: A rosszul differenciált neuroendocrin tumorok közé tartozik a jól ismert kissejtes carcinoma, valamint a ritka nagysejtes neuroendocrin carcinoma. A két daganat hasonló morfológiai képe, a betegség agresszív viselkedése, illetve a vitatott kezelési ajánlások miatt a diagnózis felállítása és a terápia megválasztása multidiszciplináris megközelítést igényel. Bal oldali fejfájás, hányinger, homályos látás miatt került felvételre az 52 éves nőbeteg. A képalkotó vizsgálat bal occipitalisan, illetve a kisagyban metasztázisra gyanús képletet ábrázolt. Az idegsebészeten mindkét tumort eltávolították. A szövettani vizsgálat neuroendocrin carcinoma agyi áttétét igazolta. A mellkas CT-vizsgálata a bal tüdőben kontrasztanyagot halmozó képletet igazolt. A bronchoszkópos biopsziás minta nagysejtes neuroendocrin carcinomát kórismézett. Posztoperatív koponyabesugárzást és a kissejtes tüdőrák protokollja szerinti kemoterápiát alkalmaztak. Rövidesen progresszió és atelectasia miatt mellkasbesugárzás kezdődött, amelyet ismételt agyi áttétek miatt meg kellett szakítani. A kemoterápiát a nem kissejtes tüdőrák protokollja alapján folytatták. Három hónap után mellkasi progresszió, kisagyi és csontáttétek jelentkeztek. A beteg 14 hónap kezelés után elhunyt. A nagysejtes neuroendocrin carcinoma rossz prognózisú, az esetek 25–50%-ában agyi áttétet adó tüdődaganat. A korai stádiumú nagysejtes neuroendocrin carcinoma esetében a sebészeti kezelés szerepe elsődleges, az adjuváns kemoterápia mérlegelendő. A kemoterápia során a nem kissejtes tüdőrák protokollja az elfogadott, de az irodalmi adatok alapján a kissejtes carcinoma kezelési sémája is mérlegelhető. Orv Hetil. 2020; 161(8): 313–319.