A 21. században a világnak újabb és újabb típusú veszélyekkel kell szembenéznie, amelyek kezelése során gyakran alkalmazzák elsődleges eszközként a legintruzívabb közhatalmi beavatkozás lehetőségét biztosító büntetőjogot. Meglátásunk szerint a büntetőjog hagyományos megtorláson és elrettentésen alapuló prevencióelmélete önmagában azonban kevéssé alkalmas bizonyos modernkori veszélyek – így terroristacselekmények, a szervezett bűnözés – elhárítására. Feltételezésünk szerint a közrend, közbiztonság megóvása, fenntartása, mint állami feladat csak abban az esetben biztosítható, ha az ilyen kiemelt veszélyességű cselekmények esetében nem a már megtörtént bűncselekményre reagál az állam, és az elkövetők példás megbüntetésével kívánja a generális prevenció céljait elérni, hanem akkor, ha képes a még el sem követett bűncselekmények megelőzésére, az elkövetők felderítésére, elfogására, jövőbeli cselekményük megakadályozására. Az államnak polgárai biztonságának garantálásához eszközökre, törvényi felhatalmazásra van szüksége. Tanulmányunkban a kriminálpolitika mibenlétének és alakulásának áttekintését követően, egy álláspontunk szerint kiemelt jelentőségű kriminálpolitikai vezérelvet mutatunk be: a végső eszköz (ultima ratio) jellegű büntetőjog követelményét. Célunk elsődlegesen az, hogy felhívjuk a figyelmet a magatartásirányítás büntetőjogon kívüli eszközeiben rejlő lehetőségekre, amelyek alkalmazásával bizonyos, a büntetőjoggal kevéssé jól kezelhető jelenségekkel szemben hatékonyabb védelmi mechanizmus alakítható ki.

No abstract

A szerzők áttekintést nyújtanak a Charlie Hebdo-ügyről nemrégiben tartott konferencián, amely a magyarországi Nemzeti Közszolgálati Egyetemen került megrendezésre.