Murány’ hölgye. Költői beszély négy énekben

Abstract

A' mult, a' mult! egy roppant tenger ár. Fölötte mint setét halál madár A' feledésnek fátylos éje űl 'S mint terhes átok rája nehezűl. 5 Ki oldja fel sulyos bilincseit? Ki merül el a' tengerek honára -Ki lesz a' hullámok merész buvára, Ki hozza föl a' mélyek kincseit? Te vagy, te vagy az, hű emlékezet! 10 Égő szövétneket tart hó kezed, Az öszvedult romok közé leszálsz, A' századoknak zárát fölnyitod, A' sírok csillagatlan éjelét Szövétnekeddel megvilágitod, -15 'S mik népesitik a' föld mély ölét A' holtakat életre szólitod. -Feljőnek ők a' multnak gyermeki. Sugárait a' szövétnek világa A' halovány arcokra ráveti. 20 -Rajtok van a' halálnak sápadsága! Miért nem adtál nekík színeket Fösvény ecseteddel, emlékezet? Ki szinezi e' halvány arcokat? 'S mit elfeledtél rájok adni te 25 Multaknak halvány emlékezete! -Nekik szivárványt köntösűl ki ad? -Ki festi őket rozsák hajnalával, Körül lebbenti lengő fátyolával Ki együtt jár, emlékezet! -veled: 30 A' láng ecsettel festő képzelet! 2. Mint koronának töredékei, (Mik megmaradtak vesztett harc után Az elbukott királynak homlokán): 'Ugy állnak a' kopár sziklák felett 5 Romokba dőlt várak vidékei, Mindegyik vad sasoknak fészke lett. Átment a' harcok vésze, vihara A' bűszke várak érc erős falán; 'S mit meg nem döntött a' csaták kara, 10 Mi fenmaradt a gyilkos harc után, -Haraggal és boszuval rája lépett A' vén idő, e' bőszült oriás, Roluk címert és lobogót le tépett, 'S a' merre ment, lábának nyomdokán 15 Követte őt rom, gyász és pusztulás 123 Kő nem maradt a' büszke vár fokán. -Csak egy a' mit el nem tapodhatott, Mi mint hajdanta, most is ugy van ott: A' zőld palást a' dombok oldalán, És a' virágzó rétek nyájos arca! Ezt megkimélte az idő talán, Nem érte ezt a' romlás durva harca? -Eltépte ezt is! semmit nem kimélt; De a' mező, a' rét, megint föl élt, Az uj tavasz megint hoz lombokat, Rájuk virágot dusan osztogat; És évrül évre eljő gazdagon, Meg áll a' romba dőlt vár falakon, 'S a' hallgató mezőken áttekint. Tán a' tavasz az ujan érkező, Tudja hogy egykor más volt e' mező, 'S vissza kivánja a' multat megint? Hogy ujra zaj, hogy ujra hangos élet Ölelje át az elnémult vidéket. Hogy a' szelek lágy lengedésinek A' büszke várak tornyai felöl A' lobogó zászlók feleljenek, Beszélve hős nép dicsőségiről! 3. Fenn álltak még e' várak akkoron, Miképp egy drága, fénylő korona, Mely épen áll a' büszke homlokon, Mig rája a' nap dicssugárt vona. Amott a' szikla-homlok tar, kopár, Mint győzelemben aggott hősi fő. De rajta koronaként áll a' vár, Minden bástyája egy egy drága kő. 'S amott a' legmagasbb orom felett, A' korona legszebb gyémántja áll, A' hó szín zászló lobogásinál Mely a' hajnal szellők játéka lett. Egy ifju az. Födetlen homlokát Csókkal boritja a' hajnal szele; A' nap, mely rozsás ágyábol kele Hozzája küldi első sugarát; A' könnyü köd reá fátyolt borit, Feljő a' völgyböl a' dus illatár; 'S a' lombok alján dalt zengő madár Elküldi hozzá legszebb dalait! -Ki ő, kit ekép üdvözül a' reg? Földnek szülötte e'? ki mondja meg? * Bethlen István volt első férje Szécsi Máriának. ** Szécsi ...