Weil Emilről, halálának 10. évfordulóján Tíz évvel ezelőtt halt meg. Halálát követően sok szép cikk méltatta munkásságát, önfeláld»zó életének jelentőségét. Több cikkben emlékeztek arról a tevékenységről, amelyet 10 évi börtön után a felszabadulást követő években az orvosok, egész ségügyi dolgozók szocialista szellemben történő megszervezése érdekében kifejtett. Sokat írtak a közegészségügyi tanács, az orvosok szakszervezete megalakítása, kiépítése érdekében végzett mun kájáról. írtak a kommunistáról, aki a Párt illega litásának időszakában nagy harcosa volt, írtak az orvosról, aki 10 éves börtönbüntetése idején kom munista orvosként segítette társait. Szeretettel és tisztelettel beszélnek róla azok a kommunista har cosok, akik a legsúlyosabb időkben börtöntársai voltak, akiket mint orvos, mint kommunista orvos segített.Nagyon keveset foglalkoztunk azonban felsza badulás utáni munkásságának értékelésével. Ha élne, nem lenne még 70 éves, harcolhatna a szo cialista egészségügy megvalósításáért és sokat ta nulhatnának fiatalok és öregek egyaránt abból, amit sok megpróbáltatást átszenvedett életében minden üldöztetés ellenére képviselt és hirdetett.A felszabadulás után 10 éven keresztül har colt a szocialista egészségügy kiépítéséért, megszi lárdításáért, az orvosok, egészségügyi dolgozók szocialista szellemben való neveléséért, azért, hogy mindnyájan megtalálják helyüket a népi demo kráciában, a dolgozók táborában, hogy a magyar orvosok, egészségügyi dolgozók munkájában a hamisítatlan szocialista szellem érvényesüljön., Életében nem sok egyéni öröm jutott osztály részéül. Kitűnő orvos volt, de ő úgy érezte, hogy a magyar egészségügy szocialista fejlődése érde kében kötelessége az orvosmozgalom megszerve zése, irányítása. Élete, küzdelmei, a börtönben töl tött 10 év tapasztalatai kötelezték erre.A 10 éves börtön aláásta egészségét, lelki megpróbáltatásai emellett nem kis szerepet ját-130 szottak abban, hogy 57 éves korában akkor halt meg, amikor kinevezett egyetemi tanárként felké szültségének, orvosi tapasztalatainak, személyi rá termettségének megfelelő területen harcolhatott volna az egyetemi oktatás, az orvostudomány szo cialista szellemű megújhodásáért.Nagyon készült erre a feladatra. Nagyon sze rette az orvostudományt. Kevesen értékelték nála jobban azoknak a magyar orvosoknak, tudósok nak munkásságát, akik az első világháború előtt, de a horthy-fasizmus ide' jén is oly tiszteletreméltó erőfeszítést tettek, hogy a magyar orvostudományt a fejlett országok színvonalára emeljék. A tudo mányt megbecsülő marxista orvos szemével vizs gálta haladó hagyományainkat. Rámutatott, hogy nem tudósaink komoly erőfeszítései hiányoztak, hogy a tudományos kutatás terén nagyobb ered mények szülessenek már a második világháború előtt is.Elmaradottságunk egyik döntő okát abban látta "hogy a Horthy-reodszer elnyomta a kultú rát, a tudományt, és elnyomta az értelmiség min den szabad gondolatát és megmozdulását".Akik ismerték munkásságát, azt a hatalmas erőfeszítést, amit az orvosok között a tudományos élet megindulása érdekében tett...