Tanulmányunkban arra vállalkozunk, hogy feltérképezzük és összehasonlítsuk a legelterjedtebb iskolán kívüli (extrakurrikuláris) hátránykompenzációs intézmények – a tanodák és közösségi házak – működését és tevékenységeit, valamint megvizsgáljuk, hogyan értékelik ezeket a szociális és fejlesztő szakemberek, továbbá elemezzük, hogy mi a szerepe ezen intézményeknek és eszközöknek a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai sikerességének, illetve hosszabb távú társadalmi integrációjának elősegítésében. Az eredmények alapján elmondható, hogy a hátránykompenzációban aktívan résztvevő szociális és fejlesztő szakemberek szerint az iskolai sikerességet leginkább a diákok motiválása, illetve a szülői kompetenciák és készségek növelése segítheti elő. Emellett még több olyan tényezőt is pozitívan értékeltek a szakemberek (például a társas és érzelmi kompetenciák fejlesztése), amelyekre az iskolák hagyományosan nem képesek megfelelően fókuszálni, ugyanakkor az extrakurrikuláris hátránykompenzáló intézmények gyakran alkalmazott eszközei közé tartoznak. A kutatás során ugyanakkor az is kiderült, hogy az intézmények közötti együttműködés gyenge, pedig a hátránykompenzáció sikeressége nagyban függ a feladat- és erőforrásmegosztás hatékonyságától.