"The article examines the role and function of the father figure in the libretti of Pietro Metastasio, focusing on the representations of the tyrannous rather than the benevolent father. The bulk of his oeuvre written for the Viennese court, Metastasio’s libretti took an active role in propagating the reigning and intertwining social–political systems of absolutist monarchy and patriarchy. The tyrannous father figure served to heighten the usual tension of the contradictory duties of public and private lives, highlighting the dilemma of how far the paterfamilias should be obeyed and his mistreatment towards his child be suffered, analyzed here through the example of Artabano in Artaserse, also pointing out the differing relationship dynamic and dramatic treatment of father–son and father–daughter relationships. Through Astiage in Ciro riconosciuto, the article examines the role of the tyrant, the political ""bad father"", and how his figure ultimately serves to reinforce the absolutist system and the claim of the divine right of kings. Keywords: opera seria, Metastasio, absolutism, patriarchy, operatic dramaturgy"

A tanulmány fókuszában Mozart Titus kegyelme című operája recepciótörténetének egy aspektusa áll, a mű kapcsán két témakört vizsgál. Az első Titus Vespasianus császár XVIII. századi recepciója, mely a császárt a felvilágosult uralkodó mintaképeként tartotta számon: ebben a szellemben született meg Mozart operája is. A második az opera kortárs rendezéseiben meghatározó interpretációs irányzatok elemzése, mely a felvilágosult „kegyes uralkodó” XVIII. századi képének XX–XXI. századi problematikussá válására épül.A tanulmány azt járja körül, hogy minek tudható be azoknak a Titus-rendezéseknek nagy száma, melyek a „kegyes uralkodó” alakját visszájára fordítva Titust diktátorként, vagy a hatalom súlya alatt összeroppanó uralkodóként ábrázolják. A tanulmány ennek értelmezése során rámutat arra, hogy a mű mint udvari opera eredeti szellemisége szorosan kötődik saját kora társadalmához-eszmeiségéhez. Ez már a XIX. század során problematikussá tette a művet, a XX. század történelmi tapasztalatai nyomán pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette Titus mint „kegyes uralkodó” hiteles ábrázolását. A közelmúlt jelentős Titus-előadásainak elemzésén keresztül a tanulmány részletesen bemutatja az opera újraértelmezéseit, és Titus alakjának illúzióvesztett ábrázolásait. A tanulmány ezzel az elemzéssel nem csak egy izgalmas interpretációs fordulatot igyekszik bemutatni, hanem rámutat arra is, hogy a sokáig hanyagolt Titus, és általában véve az opera seria műfajához tartozó művek színpadra vitele milyen potenciállal, relevanciával bírhat a kortárs közönség számára.

Tanulmányom a Rózsalovag recepció- és interpretációtörténetét vizsgálja, három kérdéskörben. Az első kettő elsősorban zenetudományi irányú: a Rózsalovag fogadtatása bemutatása idején és a mű muzikológiai recepciója, mindenekelőtt azon narratíva feltárására koncentrálva, mely a Rózsalovagot mint Strauss művészetének konzervatív fordulatát pozícionálta. A harmadik témakört a Rózsalovag előadásbeli tradíciójának kialakulása és ezen tradíció megkérdőjelezésére és szubvertálására tett kísérletek vizsgálata alkotja: ennek keretében elemzem Otto Schenk müncheni és Jan Philipp Gloger amszterdami rendezését. Igyekszem rámutatni a zenetudományban és a színpadon megkövesedett interpretációk közti szoros összefüggésre, melyek kölcsönösen erősítették az operát mint giccset elítélő interpretációs paradigma rögzülését.