Objectives/Hypothesis Arytenoid adduction (AA) has been indicated for unilateral vocal fold paralysis (UVFP) patients with vertical vocal fold height mismatch and/or large posterior glottic gaps that are unable to be adequately addressed by anterior medialization techniques. Although AA offers several advantages over other methods, it is technically challenging and involves significant laryngeal manipulation of the cricoarytenoid joint. A novel, minimally invasive endoscopic arytenoid medialization technique is presented for the closure of the posterior commissure. Study Design Prospective case series. Methods Seventeen consecutive patients were diagnosed and treated with unilateral endoscopic arytenoid medialization (EAM) combined with injection laryngoplasty because of unilateral vocal fold paralysis. Jitter, shimmer, harmonics‐to‐noise ratio (HNR), maximum phonation time (MPT), fundamental frequency (F0), Voice Handicap Index (VHI), peak inspiratory flow (PIF), and quality of life (QoL) were evaluated preoperatively, 1 month, and 1 year after EAM. Results Jitter, shimmer, HNR, and MPT significantly improved and remained stable 1 year after the intervention. F0 and PIF remained unchanged. Significant improvements in VHI and QoL demonstrated patient satisfaction with voicing and respiratory functions. Conclusions Endoscopic arytenoid medialization is a quick, minimally invasive solution for unilateral vocal fold paralysis. With simultaneous augmentation of the vocal fold, it provides a complete glottic closure along the entire vocal fold in UVFP patients. Level of Evidence 4 Laryngoscope, 131:E903–E910, 2021

An amendment to this paper has been published and can be accessed via the original article.

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A peritonsillaris tályog a leggyakoribb mély nyaki infekció. Olyan fül-orr-gégészeti kórkép, amely megfelelő kezelés nélkül életveszélyes szövődményekkel járhat. Döntő jelentőségű az empirikus antibiotikumválasztás, melyhez ismerni kell a leggyakoribb kórokozókat és a várható rezisztenciát. Módszerek: A 2012 és 2017 között peritonsillaris tályog miatt kezelt esetek retrospektív feldolgozását végeztük. Összesítettük a sebészi beavatkozás során vett minták aerob és anaerob irányú tenyésztési eredményeit, valamint az empirikusan választott antibiotikumokat. A rutinszerű mikrobiológiai tenyésztés alapján meghatároztuk a leggyakoribb kórokozókat. Az adatokat nemzetközi felmérések eredményeivel hasonlítottuk össze. Eredmények: A vizsgált 6 év során 217 esetben kezeltünk peritonsillaris tályogos beteget. A tenyésztési eredményeket csak 146 esetben tudtuk elemezni. Ebből 47 esetben került sor Fusobacterium species (ebből 25 esetben Fusobacterium necrophorum), 31 esetben Actinomyces species és 29 esetben Streptococcus pyogenes izolálására. Az esetek kétharmadában vegyes aerob/anaerob baktériumflórát izolált a laboratórium. Következtetés: A tályogok kezelésében önmagában a sebészi beavatkozás – az anaerob környezet megszüntetésével – jelentős klinikai javulást eredményez. A jól választott antibiotikum meggyorsíthatja a lefolyást, és csökkentheti az esetleges szövődményeket. Nagy jelentősége van a megfelelő mikrobiológiai mintavételnek, nem vagy nehezen gyógyuló esetekben ez teremtheti meg a célzott antibiotikumterápiára történő váltás lehetőségét. Felmérésünk alapján a peritonsillaris tályogok jelentős részét vegyes baktériumflóra okozza, így a szájüregi anaerob baktériumokra is ható amoxicillin–klavulánsav vagy antibiotikum kombinációjának (2. vagy 3. generációs cefalosporinok kombinálva klindamicinnel vagy metronidazollal) alkalmazása javasolt mint empirikus antibiotikumterápia. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883. Summary. Introduction and objective: Peritonsillar abscess is the most common deep neck infection. Without adequate treatment, this otolaryngological disease pattern can cause life-threatening complications. The empirical choice of antibiotics is crucial which requires knowledge of the most common pathogens and the potential resistance. Methods: A retrospective analysis of cases treated for peritonsillar abscess was performed between 2012 and 2017. We summarized the aerobic and anaerobic culture results of the surgical samples and the empirically selected antibiotics. The most common pathogens were determined via routine microbiological culture tests. We compared our data with the results of international studies. Results: During the 6-year study at our Clinic, 217 patients with peritonsillar abscess were treated. The microbiological tests were available for analysis in only 146 cases. In 47 cases, Fusobacterium species (including 25 cases with Fusobacterium necrophorum), in 31 cases Actinomyces species and in 29 cases Streptococcus pyogenes were isolated. In 2/3 of the patients, polymicrobial infection was detected. Conclusion: In the treatment of peritonsillar abscesses, surgical intervention can result in clinical improvement because of the elimination of the anaerobic milieu. A well-chosen antibiotic can accelerate the healing process and reduce the complication rate. Proper microbiological sampling is of great importance, and in cases of non-recovery or poor recovery, this may create the opportunity to switch for targeted antibiotic therapy. The results of this study show that polymicrobial flora is very important for the development of the peritonsillar abscess, thus the recommended antibiotic therapy is amoxicillin–clavulanic acid or 2nd/3rd generation cefalosporin combined with metronidazol or clindamycin. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.

No abstract