Vezetők, testületek, felelősség a felsőoktatási intézményekben, különös tekintettel az állami egyetemekre

Abstract

A könyv a szerző egyetemi felsővezetőként és a hazai felsőoktatási ágazat irányítására rálátó országos testületek és szakértői csoportok tagjaként szerzett gyakorlati tapasztalatain, valamint többéves kutatásán alapul. Ahogy a kutatás, a megjelentetni kívánt mű is hiánypótló a magyar tudományban és az oktatásban egyaránt. A hazai jogtudományi kutatások csak szűk körben foglalkoznak a felsőoktatási jog területével, ezek is döntően az autonómia kérdéskörére fókuszálnak, átfogó kutatás is csupán kettő valósult meg az utóbbi évtizedben: az autonómia, illetve a fenntartói jogosítványok témakörében. Így tehát hosszú időszak után először jelenik meg a felsőoktatás tételes jogával foglalkozó tudományos monográfia, amely ugyan nem a teljes jogi szabályozást öleli fel, de széles körben vizsgálja a hatályos jogszabályi közeget. A kötet nem csupán a felsőoktatás működése iránt érdeklődők számára jelenthet hasznos olvasmányt, de a felsőoktatásban dolgozók, valamint a hallgatók részére is hiánypótló, egyúttal kiindulási alapot jelenthet további jogtudományi, vezetéstudományi, neveléstudományi vagy akár pszichológiai kutatások számára is. Emellett mind a jogászképzésben, mind a(z oktatási) szervezetek működésével, vezetésével foglalkozó egyetemi képzésekben tananyagként is felhasználható.

The impact of institutional governance reforms on organisational culture – Two case studies from Finland and Hungary

“…Before the model change, there was a distribution of power between the different bodies and actors, which made achieving strategic goals slow. At the same time, internal stakeholders, through the faculty and university bodies, had many opportunities to have an overview and influence on decisions (Rónay, 2019b).…”

Tanulásközpontú felsőoktatás : Oktatók a tanításról, szakmai fejlődésről és tanulásról

“…Az egyetemi jó gyakorlatokra (best practice) épülő elemzésükben a minőségi tanítás és tanulástámogatás három szintjét azonosították (OECD IMHE, 2010): (1) az egész intézményre kiterjedő minőségpolitikát és minőségbiztosítást, (2) a programfejlesztést és -monitorozást, valamint (3) a hallgatók és oktatók tanulásának támogatását (Kálmán, 2013b). Ez az irány jól kapcsolható a felsőoktatási intézmények, szervezetek tanulási képes¬ ségének, kultúrájának, tanulószervezeti viselkedésének vizsgálatához (Horváth, 2019), valamint az etikus vezetés koncepciójának megjelenéséhez, ami a felsőokta¬ tásban amunkatársak bevonására és a megosztott vezetésre is épít (Rónay, 2020). A minőségi tanítás alapvetően az intézményi önértékelést kívánja erősíteni, így a minőségbiztosítás, -fejlesztés területéhez kapcsolódik, és felhívja a figyelmet a tanítás értékelésének fontosságára: egyrészt a tanítási tevékenység értékelésére, másrészt az oktatás fejlesztéséhez kapcsolódó kezdeményezések értékelésére.…”