Bevezetés: A proximalis humerustörések előfordulása gyakori,
melyben további emelkedő tendencia várható. Az érintettek többsége az idősödő,
ezáltal már gyakran gyengült csontszerkezettel rendelkező populációból kerül ki.
Az elmozdult, többrészes töréssel rendelkező esetek adekvát kezelése gyakran
kihívást jelent, különösen a már osteoporosis által is érintett felkarfej
esetén. Műtéti ellátása során a leggyakrabban a szögstabil lemezrendszerekkel
történő rögzítés használatos, a komplikációk azonban nem elhanyagolhatók, az
elért funkcionális eredmények pedig gyakran szerények. Az intra-, illetve
posztoperatív szövődmények csökkentésére, illetve a sérülés utáni funkció lehető
legjobb helyreállítására az elmúlt időszakban fokozott figyelem fordult.
Célkitűzés és módszerek: A valgizáló helyzetű szögstabil
lemezelési módszert intézetünkben 2019 vége óta alkalmazzuk a már gyengült
csontszerkezettel rendelkező multifragmentális felkarfejtörések rutinszerű
kezelésében. Jelen vizsgálatunk során 46, 65 év feletti páciens (életkor 76,1 ±
7,9 év) 47 három-, illetve négyrész-törésének lemezelése mellett elért rövid
távú funkcionális eredményeinket értékeltük retrospektív módon.
Eredmények: Vizsgálatunk során az esetek 76%-ában
tapasztaltunk jó, 120° feletti abductiós és flexiós értékeket. A Constant–Murley
Score összesített eredménye 80,2 ± 12,5-nek mutatkozott. A 17,3 ± 9,4 hónapos
utánkövetés során 23 esetben kitűnő, 14-nél jó, 7-nél kielégítő, míg 3-nál
gyenge funkcionális eredményeket tapasztaltunk. A funkcionális eredmények
szignifikáns kapcsolatot mutattak az életkorral (p = 0,009), illetve az
alapbetegségekkel (p = 0,016), azonban a törés jellegétől, a BMI-től vagy a
sérült oldaltól függetlennek mutatkoztak. Az összesített komplikációs rátát
6,4%-nak, a revíziós rátát 4,3%-nak találtuk. Neurológiai deficitet,
pseudoarthrosist vagy avascularis felkarfejnecrosist nem észleltünk.
Következtetés: Tapasztalataink szerint az általunk az
időskori proximalis humerustörések esetén alkalmazott valgizáló helyzetű
szögstabil lemezes osteosynthesis – az optimalizált fej-, illetve lemezhelyzet
miatt – az esetek többségénél kiemelkedően jó funkcionális eredményeket
biztosít, illetve jelentősen csökkenti a posztoperatív komplikációk
előfordulását. A módszer kifejezetten jól alkalmazható elmozdult három-, vagy
négyrész-törések esetén, gyengült, osteoporoticus csontszerkezet mellett is. Orv
Hetil. 2024; 165(20): 775–784.
