This and that: A procedural analysis

Abstract

In this paper I present a reanalysis of the English demonstrative determiners this and that. I assume a relevance-theoretic (Sperber and Wilson, 1986/95) approach to utterance interpretation in general and to reference resolution in particular, and argue that demonstratives encode procedural rather than conceptual meaning. In some cases this procedural meaning contributes to reference resolution directly and so affects the propositional content of an utterance. In other cases, however, the procedural information encoded by the determiner contributes to what is implicitly communicated by an utterance. This aspect of their use and interpretation has been largely overlooked by previous analyses, and taking it into consideration allows us to develop a unified account of the various and disparate roles they play.

A Multifactorial analysis of this, that

“…All of these characteristics form a cognitive representation of anaphoric features. This representation enables the speaker and the addressee to narrow down the space of potential referents in the process of anaphora resolution (Scott, 2013).…”

Pronouns and procedures: Reference and beyond

“…Pronouns, as referring expressions, are not exceptional in the fact that their procedural content can contribute to different aspects of the speaker's intended meaning. In Scott (2013), I examine uses of the demonstrative determiners this and that, and consider how they can be used to communicate information about the speaker's emotions or attitudes. As with some of the uses of pronouns discussed here, there are examples where the choice of demonstrative determiner does not play any direct role in reference resolution, and substitution with the definite determiner, the, would lead to the same explicit meaning.…”

Egy interfész jelenség: indexikális demonstratívumok azonosító fókuszban

“…Ha elfogadjuk a kontrasztálás fentebbi felfogását, valamint Levinson (2004) fogalmi különbségtételének kiterjesztett változatát a kontrasztáló és a nem kontrasztáló használat között, továbbá figyelembe vesszük azt a tényt, amely szerint a demonstratívumok kétosztatú rendszerei inherensen tartalmazzák a kontraszt lehetőségét (É. Kiss 1998;Zimmermann 2008;Enfield 2009;Kaiser 2011;Scott 2013), akkor a kontrasztáló kontextusokat a következő négy sajátosság alapján határozhatjuk meg: (i) fizikális kontextus: nincs megszorítás; (ii) episztemikus kontextus: a kontrasztált entitások jól ismertek a résztvevők számára; (iii) diskurzuskontextus: a kontrasztálás explicit módon jelölve van nyelvileg, például kontrasztáló jelentésű mellérendelő kötőszavakkal (de, azonban, viszont), vagy a megnyilatkozásban fellelhető azonosító fókusszal; (iv) szociális kontextus: nem releváns. 3 Azokat a kontextusokat, amelyek nem elégítik ki a fenti definíciót, semleges kontextusoknak fogjuk nevezni.…”