Az ELTE BTK Kurdisztáni Expedíciója Dezső Tamás és Kalla Gábor vezetésével 2016 óta végez terepmunkát Grd-i Tle tell településén. A legalább kilencezer éves előzményekre visszanyúló domb Irak Kurdisztán Autonóm Tartományában, a hegyekkel körülzárt Rania-síkságon fekszik, és egyike a térség legfontosabb régészeti lelőhelyeinek. Az eddigi négy egyhónapos ásatási évad alatt sikerült a kiterjedt település alapvető topográfiai viszonyait és a központjában fekvő tell kialakulásának számos körülményét, ill. korszakát meghatározni. Fontos iszlám és hellénisztikus-pártus kori emlékek feltárásán túl az előzetes feltételezés beigazolódott, miszerint az Újasszír Birodalom egyik fontos helyi igazgatási központját rejti a 30 méter magas domb.
AZ ÁSATÁS CÉLJA ÉS A HELYSZÍN KIVÁLASZTÁSAA kutatási program fő célkitűzése az Újasszír Birodalom (Kr. e. 9-7. század) egy periférián fekvő igazgatási központjának kutatása volt. Egy birodalom működését ugyanis csak akkor érthetjük meg, ha látjuk, hogy annak kialakulása és terjeszkedése milyen változásokat hozott a magterületeken és az elfoglalt régiókban egyaránt. Bár asszír provinciális székhelyeket már korábban is vizsgáltak, ezek szinte teljes mértékben a birodalom nyugati részében fekszenek (MacGinnis, Wicke & Greenfield 2016). A keleti határvidékeit öt évvel ezelőttig régészeti szempontból alig kutatták, és emiatt az írásos szövegekből ismert helységnevek azonosítása is nagy nehézségbe ütközik. Pedig ez a térség volt a birodalom egyik legfontosabb határvidéke, amely a magas hegységek túloldalán élő ellenséges népek elleni védelem mellett fontos szerepet játszott a hadsereg utánpótlásában és a magterületek ellátásában is. Grd-i Tle lelőhelye több szempontból is alkalmasnak tűnt egy ilyen vizsgálatra. A környezetéből látványosan kiemelkedő domb uralja a termékeny Rania-síkság északnyugati részét (1. kép), és a felszínen található újasszír kori cserepek korabeli használatra utaltak. 2016-ban még folyt a háború az Iszlám Állam fegyveresei és iraki Kurdisztán pesmerga hadereje között, így a biztonsági szempontok is azt követelték meg, hogy a frontvonaltól távolabbi helyszínt válasszunk.
GRD-I TLE TOPOGRÁFIÁJAA terepmunka 2016 szeptemberében egy geodéziai felméréssel kezdődött, melynek során elkészült az a 10×10 méteres négyzetháló, amely lefedte az egész lelőhelyet, és amelyhez a megnyitott szelvények igazodtak (2. kép). 1 Az elkészült 3D modell alapján kiderült, hogy a domb nagyjából 30 méterrel emelkedik 1 A topográfiai felmérés Weisz Attila (Salisbury Kft.) munkája volt. A Salisbury Kft. számos más segítséget nyújtott az ásatásunkhoz. ONLINE MAGAZIN • 2019 Tél MAGYAR RÉGÉSZET www.magyarregeszet.hu 1. kép. Grd-i Tle lelőhely elhelyezkedése a Rania-síkságon. A Dokán-tó az ókorban nem létezett, az 1950-es években épült gát következményeként alakult ki, amely az Alsó Záb folyó vizét duzzasztotta fel. A jelzett lelőhelyek ekkor kerültek víz alá.