2020 nyarán földrengésszerű változások következtek be Montenegró politikai életében. A legkisebb jugoszláv utódállam rendszerváltozás utáni történelmében először alakult kormány a politikai rendszert addig domináló Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) nélkül. Az Európában szinte példátlan, három évtizedes megszakítás nélküli kormányzás után mindenképpen innovatív formátumú kormány jött létre a balkáni országban, ami önmagában is érdemessé teszi a vizsgálatra. A sok komponensből álló, koalíciós kormány számára jelentős kihívást jelentett egyrészt a kormányzati tapasztalat szinte teljes hiánya, másrészt az új koalíció rendkívüli heterogenitása. A sorsfordító választás óta eltelt egy év viharos periódus volt, ami igazolta a kabinettel kapcsolatos, már a megalakulásakor jelentkező félelmeket. Az identitás, nemzetiség, illetve vallás tekintetében rendkívül megosztott országban komoly konfliktusokat generált az alapvetően szerbpárti kormánykoalíció tevékenysége, mindazonáltal maga a kabinet is rendkívül instabilnak bizonyult. Utóbbit mutatja az a tény is, több hónap telt el a választás, és az új, Zdravko Krivokapić vezette kormány beiktatása között, ráadásul a kabinet már alig több mint fél évvel hivatalba lépése után a bukás szélére sodródott. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a kettős szorításban működő montenegrói kormány létrejöttének körülményeit, azt a feltételrendszert, amelyben működnie szükséges, továbbá, hogy mindezek a tényezők milyen befolyással bírnak mind ezen koalíciós kormány stabilitására, mind pedig az ország általános értelemben vett társadalmi-politikai stabilitására. A tanulmány a kormányzati stabilitás kutatásának elméleti keretrendszere alapján vizsgálja a balkáni ország kormányának helyzetét.