Horatius a késő ókorra sokat olvasott és idézett iskolai szerző lett. A római irodalmi kánonban elfoglalt helye azonban nem volt mindig szilárd, hiszen – és ez kikövetkeztethető abból, hogy a kora császárkor jelentős szerzőinek életművében vagy nem, vagy alig találunk rá vonatkozó utalást, tőle származó idézetet – volt olyan időszak, néhány olyan évtized, amikor a költő nem tartozott a fontos és idézett szerzők közé. Jelentős fordulat állt be azonban Horatius megítélésében Nero korában. Hirtelen a legtöbbet hivatkozott és utánzott szerzők közé kerül, szatírái és lírai költeményei mind irodalmi mintákká válnak, ahogy azt Aules Persius Flaccus és Caesius Bassus költészete, illetve Petronius Satyricon című regénye bizonyítja. Úgy tűnik, hogy Horatius Ars poetica című versében kifejtett gondolatai utat találtak a Vergilius-kommentárokba is, és e mű poétikai kézikönyvvé avatása föltehetően szintén a Nero kori Horatius-reneszánszhoz kapcsolható. Mindezek a szálak pedig végső soron L. Annaeus Cornutushoz, az ezüstkori sztoikus filozófushoz és irodalomkritikushoz vezetnek, akinek – véleményem szerint – meghatározó szerepe lehetett abban, hogy az 1. század derekától Horatius a római irodalmi kánon egyik meghatározó szerzőjévé vált.