Könyvrecenzió: Botár István: Havasok keblében rejtező szép Csík. A Csíki-medence középkori településtörténete

Abstract

A Csíki-medence Erdély varázslatos tájegységei közül is kiemelkedik természeti szépségével, a havasok lábainál meghúzódó falvaival, messziről is látható erős tornyú templomaival. A Székelyföld egyik első tudós kutatója, kincseinek felfedezője, Orbán Balázs azonban nem véletlenül nevezte rejtezkedőnek ezt a vidéket. Különösen így van ez a középkor időszakában, amelynek századairól mindig az írott szövegek, az álló emlékek vagy a szerencsés módon kincstárakban, gyűjteményekben, egyházakban megőrződött tárgyak alapján tudunk képet alkotni. Erdély keleti részének történetíróival azonban mostohán bánt a sors, mert ezek a források ugyan rendelkezésükre állnak, de sokszor csak kis számban, egyenetlen térbeli eloszlásban. A középkori Magyar Királyság legkorábbi évszázadait tekintve pedig szinte teljesen hiányoznak. Nem véletlen tehát, hogy a Csík középkori emlékei kapcsán elsősorban az álló templomok jutnak mindazoknak az eszébe, akik a középkor évszázadait kutatják ebben a térségben. Ám ha csak ezekre hagyatkozhatnánk, akkor az itteni magyar megtelepedés, a létrejövő falvak története örökké homályban maradna. Az írott források, az oklevelek is cserbenhagynak bennünket, ha például az Árpád-kor itteni történetét akarnánk felvázolni, hiszen a fennmaradt szövegek alapján a 14. század előtti időszakot nem tudjuk megvilágítani a segítségükkel. Nem beszélve arról, ha az előzményeket is kutatjuk, a népvándorláskor viharos századainak nyomát is keressük ezen a tájon. Szerencsére az anyagi kultúra emlékeit felhasználva, a különböző korszakok tárgyi hagyatékát vizsgáló régészet segítségével betekintést nyerhetünk olyan időszakokba is, amelyekről hallgatnak az írott szövegek. Így egy minden lehetséges forrásra támaszkodó munkával felvázolható ennek a rejtőzködő tájegységnek a korai története, és azok az időszakok is jobban megvilágíthatóak, amikor már a messziről is jól látható fehér tornyú csíki templomok és falvak biztosan létrejöttek, évszázadokra meghatározva az itteni táj képét.

A kétoldali aszimmetria fejlődésének vizsgálata történeti embertani anyagon

“…Mivel a felső végtag az irodalmi adatok alapján nagyobb kétoldali aszimmetriát mutat, mint az alsó végtag, továbbá feltételezhető, hogy az alsó végtag növekedése összehangolt a felső végtagéval, a standarddal való összehasonlítást csak a felső végtag hosszúcsontjain végeztem el.A fogelőtörés és a hosszúcsontméretek, mint biológiai korjelzők összhangja jelzi, hogy a vizsgált középkori gyermekek életében valószínűleg nem volt jelentősebb a környezeti stressz, mint egy átlag történeti populációban, hiszen akkor a krónikus betegségek és a nem megfelelő táplálkozással kapcsolatos hiánybetegségek következtében a csontkor elmaradt volna a fogelőtörés alapján becsült elhalálozási életkortól(Hoppa és Fitzgerald 1999;Cardoso 2007; Bagherian és Sadeghi 2011). Ezen eredmények egybecsengenek a középkor gazdaságának kutatásaival is: a középkorban hazánk földművelése és állattartása elegendő mennyiségű élelmet szolgáltatott a lakosságnak(Laszlovszky 2006).…”