Absztrakt:
A tanulmány először az árnyékgazdaságot, valamint annak egyik sajátos magyar
változatát a második gazdaságot definiálja, majd az árnyékoktatást ehhez
viszonyítva igyekszik meghatározni, s a két jelenség közötti összefüggést
vizsgálni
Ezt követően az árnyékoktatás formáit tekinti át az írás. Majd a különböző
gazdasági elméletek és megközelítések aspektusából veszi górcső alá az
árnyékoktatást.
A tanulmány befejezésül megállapítja, hogy az árnyékoktatás lényegében a piac
reagálása a hivatalos oktatási rendszer olyan sajátosságaira, mint az egyéni
igények és képességek különbségeinek kezelésére való képtelenség vagy azoknak
szándékos egalitárius kezelése, továbbá annak alacsony színvonala. Az
árnyékoktatás individualizációs hatása egyben a különböző társadalmi hátterű
tanulók – akik gazdasági lehetőségei okán eltérő mennyiségű árnyékoktatás
igénybevételére képesek és hajlandók – eltérő képességszintjének, tanulmányi
teljesítményének forrása. Ezzel a társadalmi különbségek átszármaztatásának
egyik eszköze, amit az állam, az oktatáspolitika sohasem tud megakadályozni,
legfeljebb tompítani.