Hun kori örökség – a nagyváradi polikróm aranycsüngő

Abstract

A nagyváradi csüngő különleges tárgy, annak ellenére, hogy típusára, kialakítására nézve nem rendkívüli darab a polikróm ötvösmunkák körében. Ráadásul régészeti kontextusa is ismeretlen, mivel szórványként került elő. Ezt a gránátberakásos aranyékszert sajátos története emeli ki a többi közül, ami több szálon és több idősíkban fut. Előkerülése a régmúlt időkbe nyúlik vissza, amikor az efféle tárgyakra inkább személyes kincsként, mintsem régészeti leletként tekintettek. Ez adhat magyarázatot arra, hogy a tárgy, megtalálását követően, újra használatba került. A csüngő történetéből egy család története bontakozik ki, közel hozva a 19. századi szellemiséget. Az egykori kézműves munkájához pedig egy modern ötvös kapcsolódott, aki a régit újjal kiegészítve egyedülálló alkotást hozott létre. A nagyváradi csüngő személyes tárgy volt, és a régészeti leletek többségével szemben, előkerülése után is az maradt még egy jó ideig. Bár végül múzeumba került, viszonylag kevéssé ismert; nincs kiállítva és alig szerepel a szakirodalomban. Ami pedig korábban megjelent róla, az is átértékelésre szorul. Jelen írásunk ezen az állapoton kíván változtatni, bemutatva és értelmezve a tárgyon elvégzett szisztematikus archeometriai vizsgálat eredményeit. A komplex elemzések segítségével sikerült meghatározni a tárgy anyagi és technológiai jellemzőit: az ékkőberakások gemmológiai és ásványtani sajátosságait, a fémes alapanyag kémiai (elemi) összetételét, a készítés egyes munkafázisait. Az eredmények kiértékelésével olyan alapvető kérdésekben juthattunk előrébb, mint a gránátok eredete, kereskedelme, az arany alapanyag lehetséges előélete, a készítés infrastrukturális háttere, továbbá a tárgy keltezése és kulturális kontextusa. A csüngő azon ritka esetek közé tartozik, amikor az ékkőberakások megmunkálásának módja, technikája korjelző szerepet játszik. Ennek a felismerésnek különösen egy szórvány lelet esetében van régészeti jelentősége. A tárgy ez alapján a hun korban, az 5. század első felében készülhetett, fémes alapanyaga nem származhatott közvetlenül másodlagosan felhasznált római solidus-ból, de részben tartalmazhatott ilyen minőségű aranyat. Jelenlegi ismereteink szerint, eredeti gránátberakásai Srí Lankából, ékkőpótlása pedig a 19. századi Csehországból eredeztethető.