Az alkoholizmus és következményei világszerte, így Magyarországon is jelentős
közegészségügyi problémát jelentenek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kezelésbe
kerülési ráta alacsony, kezelés esetén pedig a páciensek nagy számban idő előtt
befejezik a terápiát. A visszaesési ráta is nagy, a páciensek akár több mint
fele a kezelést követő első pár hónapot követően már nem tudja tartani
absztinenciáját. Bár az addiktológiai ellátórendszerben a legnagyobb számban 35
év fölött jelennek meg a betegek, az alkoholhasználati zavar kialakulásának okai
gyakran már a kora gyermekkori tapasztalatokból eredeztethetők. A gyermekkorban
átélt tartós traumák szignifikáns összefüggést mutatnak a későbbi
életszakaszokban kialakuló szomatikus és mentális egészségi problémákkal, a
szerhasználattal, beleértve az alkoholfüggőséget is. A közlemény az
alkoholfüggőség prevalenciájának áttekintésével, illetve a gyermekkori rossz
bánásmód és az ártalmas gyermekkori élmények definiálásával indul, majd az
ártalmas gyermekkori élmények hatását és hatásmechanizmusait tárgyalja a
felnőttkori alkoholhasználati zavar kialakulásának és szerény kezelési rátájának
tükrében. A közlemény további célja, hogy felhívja a figyelmet a traumafókuszú
gondolkodás és a traumainformált megközelítés jelentőségére az egészségügyi
ellátórendszerben, az addiktológiai intervenciók és szolgáltatások tervezésében.
Orv Hetil. 2023; 164(41): 1628–1636.