Az alkoholhasználati zavar egyik legjelentősebb szövődménye az alkoholmegvonásos
szindróma, amely olyan összetett neuropszichiátriai kórkép, melynek kezelése
hazánkban elsősorban nem szakspecifikus, másodsorban pszichiátriai/addiktológiai
fekvő- és járóbeteg-ellátási keretek között zajlik. Az alkoholmegvonásos
szindróma egyrészről az alkoholhasználat-zavar súlyosságának egyik legfontosabb
jelzője, másrészről olyan súlyos klinikai állapotok kialakulásához vezethet,
mint a megvonásos konvulzív rosszullét és a delirium tremens, melyeknek igen
jelentős a mortalitásuk. Ily módon az alkoholmegvonásos szindróma korai
felismerése, megfelelő nyomon követése és az optimális terápia megválasztása
elengedhetetlen. A jelen összefoglaló közlemény alapvető célját az elmúlt két
évtized idevonatkozó szakirodalmi adatainak áttekintése és egy korszerű,
egységes diagnosztikus és terápiás séma kialakítása képezte. Az
alkoholmegvonásos szindróma tüneteinek felismerésében és nyomon követésében
kiemelten fontos az Alkohol Megvonási Skála alkalmazása, míg rizikóbecslésében a
Prediction of Alcohol Withdrawal Severity Scale mérőeszköz javasolt. A
gyógyszeres terápia alapját a benzodiazepinek képezik. A vizsgálatok többsége a
diazepámot, a klórdiazepoxidot, a lorezapámot és az oxazepámot részesíti
előnyben eltérő indikációval. Az elmúlt években ugyanakkor felmerült a nem
benzodiazepin típusú terápia jelentősége is. A nem benzodiazepin típusú
farmakonok esetén a propofol, a fenobarbitál, az antiepileptikumok közül a
karbamazepin és az oxkarbamazepin, míg az alfa-2-adrenerg-receptor-agonista
szerek közül a klonidin és a dexmedetomidin hatásossága emelendő ki. Továbbá
megállapítható, hogy megvonásos konvulzív rosszullét és delirium tremens
esetében is a benzodiazepin-terápia hatásossága az elsődleges. A jelen
összefoglaló közleményben az elmúlt két évtized szakirodalmi adatainak
áttekintésével korszerű, egységes diagnosztikus és terápiás séma kialakítására
törekedtünk , mely egyrészről elősegítheti az alkoholhasználati zavarral küzdő
páciensek ellátási színvonalának növelését, továbbá lehetőséget teremt további
klinikai vizsgálatok megszervezésére. Orv Hetil. 2023; 164(38): 1487–1496.