A digitális technikák és az online tér biztosította lehetőségek felhasználása a kulturális-kreatív szektorban a 21. század második évtizedében jelentősen átalakította mind az alkotási, befogadási folyamatot, mind a kultúraközvetítés platformjait. A COVID-helyzet különösen jelentőssé tette a digitális és/vagy online művészet eszköztárának alkalmazását, ugyanakkor ennek művészetelméleti megközelítése még várat magára. Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a pandémia idején megjelent művészetközvetítési módok milyen forrásokból táplálkoztak, illetve, hogy melyek azok, amelyek feltehetően a továbbiakban is meghatározzák az alkotók és a közönség közötti viszonyt.