A tanulmány egy budapesti alternatív gimnázium (a „Diákház”) belső diskurzusát vizsgáló, etnográfiai módszerekkel végzett kutatás eredményeire épül. A Diákházban a tanárok iskolaelhagyó, a felnőttekkel, tanárokkal, iskolákkal szemben többnyire elutasító, szociokulturálisan sokszínű diáksággal dolgoznak. A hagyományostól eltérő pedagógiai eszközök használata mellett ezt a munkát segítik a diákházi diskurzusban megjelenő szubkulturális koncepciók: a másság, a deviancia, a kulturális mainstreammel szembeni ellenállás, a marginalitás és a communitas, a státuszkülönbségek nélküli közösség élménye. Az írás néhány példán keresztül bemutatja, ahogyan az oktatási intézményi keretben fenntartott communitas megjelenik és megerősítődik a diákházi kommunikációs színtéren, és ahogyan a struktúrán kívüliség élménye hozzájárul a diákok strukturális pozícióemelkedéséhez.