Az átalakuló világrend és az indiai külpolitika Narendra Modi miniszterelnöksége alatt: a stratégiai autonómia és a multialignment koncepciója

Abstract

India újradefiniálta a hidegháború klasszikusan értelmezett el nem kötelezettségének alapelvét és a többirányú kapcsolatok, az ún. multialignment irányába tett lépéseket, valamint kidolgozta a stratégiai autonómia alapelvét, s mindezzel a globális hatalmi szerepvállalás felé mozdította el a külpolitikai célokat. A 2014 óta immáron a második ciklusát töltő Narendra Modi miniszterelnök a hindu nacionalizmus retorikáján keresztül sajátos színezetet adott az indiai külpolitikának, sőt egyes elemzők a Modiérát egy új irányvonal kezdetének is tekintik. Azonban a jelen sorok szerzője amellett érvel, hogy a folytonosság fennmaradt, ám a hangsúlyok és a hangvétel megváltozott. India ugyanis mostanában élesen reagált a határ menti területek egy részére igényt formáló Kína lépéseire, ami határkonfliktusokban öltött testet (2017: Doklám; 2020: Ladakh). India a Trump-adminisztráció évei alatt jelentős mértékben elmélyítette az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő viszonyát, mivel Kínát lényegesen nagyobb veszélynek tartotta, és érdekeltté vált a liberális nemzetközi rendszer fenntartásában. Egyidejűleg azonban olyan szövetségekben is részt vállal (pl. a BRICS vagy a Sanghaji Együttműködés Szervezete), amelyek Washington szerint kevésbé egyeztethetők össze a jelenlegi világrenddel. Az orosz–ukrán háború azonban kiélezte az indiai külpolitikának az ún. stratégiai fedezésre (strategic hedging) vonatkozó alapelvét, hiszen az USA joggal várta el, hogy támogassa Oroszország elítélésében. A tanulmány e kérdéseket járja körül, s amellett érvel, hogy az indiai külpolitika percepciója alapvetően más, mint az Egyesült Államoké vagy Európáé. A szerző szerint a stratégiai fedezés biztosítja a stratégiai autonómiát, és ennek következtében jelentős mértékben megerősíti India globális pozícióját.