A keleti (mizrahi) zsidók letelepítése Izraelben. Egy társadalmi leszakadás eredete

Abstract

A tanulmány célja kettős: egyfelől bemutatni az 1948 tavaszán függetlenséget nyert Izraeli Állam területére érkező zsidó menekülttömeg, köztük holokauszttúlélők és a muszlim országokat elhagyni kényszerülő tízezrek befogadásának, szociális, élelmezési és közegészségügyi ellátásának, oktatásának, valamint foglalkoztatásának nehézségeit, másfelől kidomborítani azokat a társadalmi és területi különbségeket, melyek a szervezett letelepítési programok, a tudatos társadalmi és gazdasági integrációs törekvések ellenére sem mérséklődtek, sőt stabilizálódtak.A dolgozat első része számszerűsíti azt a hatalmas bevándorlási hullámot, amelynek eredményeként Izrael népessége alig több mint három esztendő alatt tulajdonképpen megduplázódott, majd ezt követően bemutatja a menekültek befogadásával járó kihívásokat, érzékeltetve azon társadalmi törésvonalakat, amelyek a korábban, cionista elhivatottságból érkezettek, illetve az újonnan, hontalanná vált nincstelenként betelepedők között kialakultak. Noha az állami intézményrendszer még csak formálódóban volt, a fenti nehézségek kezelése egyértelműen központi tervezést és végrehajtást követelt, amely kezdetben gyakorta kaotikusságot mutatott; az ötvenes évek derekára azonban alapos szervezettség vált jellemzővé, átfogó szociális, területi-települési és gazdasági programalkotással.A tanulmány második fele ezen állami beavatkozássorozat következményeit tárja fel, hangsúlyozva a társadalmi és területi különbségek fennmaradásának eredendő okait, többek között a térbeli és szociális perifériára kerülés hatásait, az egyoldalú ipartelepítés problémáit, a delokalizáció kihívásait, továbbá a központosított településfejlesztés és politikai döntéshozatal hátrányait.