A Kárpát-medence orvoslása, gyógyszerészete és orvosképzése a kőkorszakban – a tatárlakai agyagtáblák üzenetének megfejtése

Abstract

A Naprendszer első orvosi jellegű dokumentuma mintegy hétezer éves, és az Erdélyben található Tatárlaka köz ség területén folytatott régészeti feltárások során került elő 1961-ben. A három agyagtáblán kódolt információcsomag megfejtése mostanáig nem járt sikerrel, mert az elemzők csak a hieropiktogramokra koncentráltak. Márpedig a lelet sokkal komplexebb: egy fej nélküli női csontváz és 32 égetett agyagból és alabástromból készült objektum (amulettek, idolok), valamint egy, az Égeitengerből származó kagylóból készített karperec maradványai kerültek elő a rituális temetkezési helyről. Míg a három amulett épen maradt, a többi idolt és a karperecet valamiféle szertartás során darabokra törték, és úgy kerültek eltemetésre. Ezt figyelembe véve válhat világossá a hieropiktogramok üzenete: a lelet az első (ismert) kőkorszaki, baleseti sebészetre szakosodott orvosi-sámáni praxis kelléktárát tartalmazza. A gyógyítás kétkomponensű volt: a szakmai eljárásokat kódoló agyagtáblák épen maradtak, a túlvilági szellemekkel való kommunikálásra szolgáló idolok -amelyek a sámán személyes kelléktárához tartoztak -összetörve kerültek a kegyeleti helyre. A leleten található szimbólumok arra utalnak, hogy az írás előfutárának tekinthető piktogramokat a Kárpát-medencében alkalmazták a világon először. Az agyagtáblák egyben bolygónk első tudományos dokumentumának is tekinthetők, mert az épen maradt táblák olyan sebkezelési eljárásokat kódolnak, amelyeket megfigyeléssel, hipotézisfelállítással, kísérletezéssel és az eredmények elemzése révén dolgoztak ki. A leletegyüttes állapota pedig arra utal, hogy ebben az erdélyi kőkorszaki közösségben az orvosi és gyógyszerészeti ismeretek oktatása, továbbadása is meg volt szervezve. Az orvoslás kezdetei -amit eddig tudtunkA gyógyítás tudománya valószínűleg egyidős az emberiséggel, és szoros kapcsolatban állott minden időkben a Természetről alkotott világképpel. Ennélfogva a kőkor-szakban nem beszélhetünk a mai értelemben vett orvoslásról: a történelem előtti időkben a betegségeket és a baleseteket többnyire az ártó és védő szellemek közötti erőegyensúly megbomlása következményének tekintették. Ezért ha bekövetkezett a baj, akkor a közösség úgy próbált segíteni a póruljárton, hogy ezt az egyensúlyt helyrebillentsék: a szellemekkel való kapcsolattartásra alkalmasnak ítélt tagjuknak/tagjaiknak kellett könyörgéssel, fenyegetőzéssel, síppal, dobbal, nádi hegedűvel beindítani a gyógyulási folyamatokat [1]. A jelenleg elfogadott álláspont szerint az első, empirikusnak nevezhető, gyógyító célzatú kísérleteket a gyógynövények alkalmazásával kapcsolatban az indiai szubkontinensen végeztek. Az Ájurvéda (szanszkritul az ájur életet, a véda pedig tudományt jelent) szájhagyomány útján terjedt már i. e. 3500 előtt -írásos formában csak az árják betelepedése után (i. e. 1500 körül) jelent meg a Védákban: a Rigvéda himnuszaiban az emberi szervek részletes anatómiai leírása található, az Atharvavédában pedig gyógyhatású szertartások és varázsigék mellett racionális és empirikus módon akalmazott drogokat is említenek....