Napjainkban a patriarchális társadalom lassú felbomlása mellett egyre erősödnek a nőkkel szembeni előítéletek, félelmek, és ezzel együtt a gyűlöletkeltő elemek a közbeszédben és a párkapcsolatokban egyaránt. A szerzők kultúrtörténeti áttekintésükben bemutatják a nőgyűlölet (mizogínia) eredetét, és ezzel összefüggésben a feminizmus négy hullámára adott társadalmi reakciókat. Áttekintik azt is, hogy a kora pszichoanalitikus elméletek hogyan táplálták a férfiak félelmét a nőkkel szemben és milyen egyoldalú volt a korai pszichoanalízis nőiségképe, valamint, hogy ez milyen formában jelenik meg ma az elméleti szövegekben. Hogyan tévedhetett ekkorát Freud a nőkkel kapcsolatban, miközben ő volt az az ember, aki a saját és mások érzelmi nehézségeinek érzékeny önvizsgálatából képes volt megteremteni a személyiségműködés, a pszichopatológia és a kezelés egyetemes megértését és alapjait? Hogyan tévedhetett ekkorát Ferenczi, akit ma az interszubjektivitás korai előfutáraként is tisztelünk, szintén a nőkkel kapcsolatban? A cikkben a szerzők a társadalompszichológiai, egyéni fejlődéslélektani folyamatok transzgenerációs mikrotraumáinak szerepére is rámutatnak a nőgyűlölet jelenségének fenntartásában. A szerzők hipotézise szerint az egyéni mikrotraumák generációs ismétlődése és ezek pszichodinamikai összejátszása nagyon megnehezíti a nőgyűlölettel szembeni küzdelmet.