Magyarországon évente kb. 2000–2500, fizikailag bántalmazott gyermek kerül a
gyermekjóléti szolgálatok látókörébe, a felderítetlen esetek száma azonban ennek
a többszöröse is lehet. A testi sérüléssel vagy súlyos elhanyagolással járó
eseteket gyakran az egészségügyi szolgáltatók látják elsőként, illetve sokszor
egyedüliként. Az egészségügyi dolgozók jelzési hajlandósága kicsi, jelentési
kötelezettségüknek gyakran nem tesznek eleget. Esetbemutatásunkkal – a jelentési
kötelezettség elmulasztásának következményein túl – a jelzés prevenciós
szerepére szeretnénk felhívni a figyelmet. A másfél éves leánygyermeket
nevelőanyja vitte a helyi fogorvosi rendelőbe eszméletlen állapotban, étel
félrenyelésére hivatkozva. A gyermeknél állapotromlást követően újraélesztés
vált szükségessé, azután kórházi felvételre került sor. Ápolása alatt a gyermek
végig agyhalálnak megfelelő állapotban volt. Felvételekor kétoldali homloktáji
és többszörös mellkasi haematomát rögzítettek, a CT-vizsgálat agyödémát,
valamint kétszeres koponyacsonttörést írt le. A gyermek az ápolása 6. napján
elhunyt. Az esetnek a hatóság felé történő jelzése sem a gyermek ellátása során,
sem a halál bekövetkeztekor nem történt meg. A kórboncolás során a két,
különböző keletkezési idejű koponyacsonttörés mellett kemény burok alatti vérzés
igazolódott. Az esetet követően 9 évvel történt meg a bejelentés a hatóság felé.
A nyomozás megállapította, hogy a kislány halálához idegen kezű fejsérülés
vezetett, melyet a nevelőszülők kiskorú fiúgyermeke okozott, aki azonban az
elkövetéskori életkora miatt nem volt büntethető. A nevelőanya tekintetében
felmerülő bűncselekmény az eljárás idejére elévült, így a nevelőanya büntetőjogi
felelősségre vonása is elmaradt. Az eset rávilágít arra, hogy más
szakterületeken is szükséges lenne az igazságügyi orvostani ismeretek erősítése,
a legideálisabb megoldást azonban kétségtelenül a klinikai igazságügyi
orvostannak a hazai klinikai gyakorlatba történő bevezetése jelenthetné. Orv
Hetil. 2024; 165(14): 553–559.