Failure to rescue patients from early critical complications of oesophagogastric cancer surgery

Abstract

‘Failure to rescue’ is a significant cause of mortality in gastrointestinal surgery. Differences in mortality between high and low-volume hospitals are not associated with large difference in complication rates but to the ability of the hospital to effectively rescue patients from the complications. We reviewed the critical complications following surgery for oesophageal and gastric cancer, their prevention and reasons for failure to rescue. Strategies focussing on perioperative optimization, the timely recognition and management of complications may be essential to improving outcome in low-volume hospitals.

Anastomotic Leakage after Upper Gastrointestinal Surgery: Surgical Treatment

“…With regards to total gastrectomy, incidence of leakage ranges between 0 and 17% [14][15][16]. Increased leakage-related mortality was described as 19-64%, with higher mortality after surgical compared to conservative/endoscopic treatment [17,18].…”

“…Luckily, conduit necrosis is not very common with an estimated incidence of about 2% [21]. However, in laparoscopic series, necrosis was reported in up to 13% [14]. Mortality due to this complication reaches up to 90% [21,22].…”

Perspectives on Wound Healing

“…Late anastomotic disruption (> 1 week) is usually due to biological (healing) failure [19]. The oesophagus in addition to the lack of a serosal layer has a weaker wall than the stomach and proximal intestine and has less extensive blood supply [20].The distal colon has tenuous blood supply and here the problems of healing are increased by the large number of pathogenic bacteria in the bowel lumen [19]. Bacteria delay collagen synthesis and collagenase production can cause excessive Lysis.…”

A szájüreg baktériumflórájának összefüggése az anastomosiselégtelenség következményeivel nyelőcső- és cardiatumoros betegeknél

“…Az intrathoracalis szakaszon kialakuló insufficientiák mediastinitist, mellüregi empyemát okozva magas mortalitást (50-70%) eredményeznek [1][2][3][15][16][17][18], általában reoperációt tesznek szükségessé. Az alsó harmadi és abdominalis nyelőcsőszakaszon ké-szült anastomosisok elégtelensége kapcsán peritonitis, abdominalis abscessus, ritkán oesophago/enterocutan sipolyok alakulhatnak ki, a mortalitás 25-30% a közlések szerint [1,2,4,16,[20][21][22][23].…”

“…A fontosabb tényezők közé tartozik a beteg általános állapota: anyagcsere-tápláltság, társbetegségek, kísérő betegségek, általános keringési viszonyok (volumen, ozmolaritás, oxigéntranszport-kapacitás), légző-szervi viszonyok (szaturáció, respiratorikus tartalékok); műtéttechnikai tényezők: preparálási technika, anastomosis típusa (egyrétegű, többrétegű, teleszkópos), anastomosis helye (nyaki, intrathoracalis, distalis), a pótlás útja (orthotopicus, retrosternalis, abdominalis), a varró-anyag sajátosságai (atraumatikus, monofil, sodrott, vastagság), a műtéti idő, műtéti vérvesztés (transzfúzió-igény, pótlás megtörténte); a narkózisvezetés tényezői: intraoperatív folyadékterápia, vazopresszorigény és alkalmazás; a műtéti előkészítés tényezői: pótlásra használt szerv állapota, szájüreg-nyelőcső bakteriális flórája; a posztoperatív viszonyok: keringési státus (mikrocirkulá-ciós viszonyok), légzési státus (oxigenizáció), intrakavitális nyomásviszonyok (drenázs, detenzionálás) [2,5,6,15,[23][24][25][26][27].…”